Az egészségeseket is megviseli a nyári hőség, de a szívbeteg embereknek végképp sok mindentől kell óvakodni.

Egészséges, vagy betegek vagyunk? Állapotunktól függetlenül, mindegyik rizókófaktort veszik elég komolyan. A továbbiakban nézzük meg, hogyan győzzük le nyári kínzó hőséget!

Egészségesként sokat halljuk, szívbetegként megtanuljuk, hogy tudatosan táplálkozzunk, eleget pihenjünk és csakerőnknek megfelelően végezzük fizikai munkát. Azonban a nyár igazi próbatételt jelent mindannyiunk számára.

De mégis mi a baj a hőséggel? – azon túl, hogy kellemetlen

szívbeteg

A túl nagy meleg nem csupán kényelmetlen számunkra, hanem szervezetünket is alaposan megterheli. Ha a nyári hőség hatására testünk túlmelegszik és szervezetünknek nem csak a normál működéssel kell foglalkoznia, hanem a hőt is kezelnie kell.

Ilyenkor gyakran megesik, hogy fáradtságot, szédülést, izomgörcsöt, vagy koncentrációzavart érzünk.

Az egészségesek közül többen, szívbeteg páciensek közül kevesebben úgy tudják (helytelenül), hogy a nagy meleg miatt a vérnyomásunk megemelkedik. Ez azonban nincs így, hanem éppen fordítva: csökken. Ugyanis a hőség miatt az ereink kitágulnak. Akik magas vérnyomásban szenvednek, most talán felsóhajtanak, de ez hiba lenne, hiszen a vérnyomásunk ingadozása nem tesz jót a szervezetünk számára.

Akinek egyébként is alacsonyabb a vérnyomása, azzal pedig gyakran megesik, hogy zavart lesz, szédeleg, megbotlik, sőt, el is ájul. Aki érzi magán, hogy kezd rosszul lenni, húzódjon árnyékos helyre és üljön, feküdjön le és próbálja valahogy hűteni magát.

Ha környezetünkben valaki a hőség miatt elájul, gondoskodjunk róla: biztosítsunk számára elegendő levegőt, próbáljuk hűvösebb helyre vinni. Fektessük le és polcoljuk fel a lábait, ez ugyanis segít a vért az agyunkba juttatni (az okozta az ájulást, hogy kevés vér, ezzel pedig kevés oxigén jutott az ájult agyába).

Az így elájult emberek általában pár pillanaton belül jobban lesznek, hiszen fekvő pozícióban már elég vér jut agyukba. Azonban, ha ez pár percen belül nem oldódik meg, forduljunk orvoshoz.

 

Ki a veszélyeztetett a hőségben?

 

szívbeteg

Sajnos mindenki. A fiatal, erősnek hitt szervezetek sincsnek biztonságban. Az iskolai ballagásokon is gyakori jelenség, hogy a gyerekeket kiállítják tűző napon az udvarra és majd egy órán át vigyázzban kell állniuk. Ez -azon túl, hogy szenvedés- gyakran ahhoz vezet, hogy egyik-másik gyerek elájul.

De hasonlóra számíthatunk mi is a járdán sétálva, az udvarunkon dolgozva, vagy éppen  buszra várva.

A kétkezi és az irodai dolgozók is egyaránt ki vannak téve a magas hőmérséklet okozta veszélyeknek. Sok munkahelyen munkavédelmi, vagy egyéb előírások miatt, nincs engedélyezve a komfortos nyári viselet. A munkavédelmi zárt cipő, hosszúnadrág, szorosan összegombolt ing, illetve nyakkendő sok munkavállaló életét keseríti meg.

A hőség miatti rosszullét nem csak számunkra kockázatos, hanem embertársainkat is veszélybe sodorhatjuk vele (képzeljük el, hogy autóvezetés közben fog el minket egy erős fejfájás, vagy figyelemvesztés).

Mit tehetünk tehát a hőségben?

Már az enyhébb tünetek esetén is azonnal gondoskodjunk biztonságunkról. Hagyjuk abba a fizikai aktivitást, gondoskodjunk folyadékról és pihenjünk eleget.

Mozgás

szívbeteg

A kardiológusok beszámolói szerint sokan ezt úgy értelmezik, hogy egész nyáron gubózzunk be, hagyjunk fel a testedzéssel. Ezt persze nem ajánljuk. A szívbeteg páciensek számára is nagyon fontos, hogy rendszeresen mozogjanak (akár csak egy séta erejéig).

Ezzel nyáron se hagyjunk fel. Azonban kerüljük el a kánikulát és olyan időszakot válasszunk a sétára, amelyik kevesebb kockázatot rejt.

Inkább a hajnali, vagy esti sétát válasszuk és kiemelten gondoskodjunk a folyadékról (vigyünk magunkkal egy palack vizet). A rendszeres mozgást persze nem csak unalmas sétával, vagy otthoni tornával végezhetjük, hanem elmehetünk biciklizni is. Nyáron ez azért is kellemesebb elfoglaltság, mert a menetszél is hűsít minket, így nem izzadunk meg annyira.

Táplálkozás

szívbeteg

Az egészségesek számára erősen javasold, de a szív- és érrendszeri problémával küzők számára kiemelten fontos szívbeteg étrend betartása.

Ez nem csak a megfelelő mennyiségű és minőségű tápanyagellátásról gondoskodik, hanem szervezetünket is kíméli.

Kiemelten figyeljünk rá, hogy jobban elosztva étkezzünk és egyszerre csak kisebb mennyiségű ételt fogyasszunk. A napi 3 étkezést inkább napi 5-6-ra osszuk el. Minden étkezés mellé fogyasszunk folyadékot. Amely nem csak az emésztés segíti, hanem az ilyenkor megnőtt folyadékigényünket is segíti kielégíteni.

Próbáljuk meg kerülni a nehéz ételeket, cukros ételeket-italokat, sok koffeint. A szervezetünk számára elsősorban tápanyagdús, könnyű ételekre és sok folyadékra van szüksége.

Részesítsük előnyben a szezonális zöldségeket, gyümölcsöket, leveseket. Ezzel egy időben nem csak vitaminhoz, hanem sok folyadékhoz is juthatunk (a görögdinnye, paradicsom, szőlő nagyobb része víz). Persze a gyümölcsök is rendelkezhetnek sok cukorral, ezt vegyük figyelembe, ha a vércukrunkra is ügyelni kell.

Korlátlan mennyiséget ihatunk?

szívbeteg

A szívelégtelenségben szenvedőknek és a vesebetegeknek ügyelni kell, hogy mennyi folyadékot visznek be, ezért ők minden esetben konzultáljanak az orvosukkal. Ez azért is fontos, mert amennyiben gyógyszert szedünk, akkor a nagy hőség miatt elképzelhető, hogy változtatni kell az adagunkon.

A folyadékpótlással nem csak a vizet pótoljuk, hanem a szervezetünk számára fontos egyéb anyagokat is: magnéziumot, elektrolitokat, sókat, melyeket a verejtékezés során elveszítünk. Ezek pótlására általában megfelelőek az ásványvizek, gyümölcslevek és zöldségpürék.

Az alkoholos és egyéb vízhajtó táplálékokat, folyadékokat, fűszereket kerüljük el, illetve különös körültekintéssel fogyasszuk.

Ismerjük meg egészségünket!

Amennyiben gyakran leszünk rosszul nagy hőségben, vagy nehezen viseljük el a kánikulát, akkor az a legbölcsebb, ha a bosszankodás és szervezetünk túlhajtása helyett inkább orvoshoz fordulunk.

A rosszullétek, rossz közérzet, vagy gyengeség egy egyértelmű üzenet, hogy valami nem stimmel szervezetünkben. A legokosabb amit tehetünk, hogy betartjuk a táplálkozásra, mozgásra vonatkozó tanácsokat és orvoshoz fordulunk.

Ne csak akkor menjünk szív és érrendszeri vizsgálatra, ha már megtörtén a baj. A szűrővizsgálatok pont abban segítenek, hogy megelőzzük a problémákat és már az apró tüneteket is komolyan vegyük. Amennyiben családunkban nem idegen a szív, vagy egyéb egészségügyi probléma, akkor még indokoltabb, hogy részt vegyünk szív és érrendszeri szűrővizsgálaton!

Önnek is fontos az egészsége? Tudjon meg többet a szív és érrendszeri vizsgálatról!

TOVÁBB A VIZSGÁLATRA!
2017-06-21T13:23:29+00:00